1.Fejezet

Álmodni átok

1.Fejezet-Kezdet

         Már teljes mértékben nyugodt vagyok. Nem fenyeget se Viktoria, se gyilkos hadserege, se a Volturik. Egyedül Jake miatt aggódok, aki miután felépült, már el is ment. A városban plakátok jelzik, mi hazavárjuk, és keressük. Apu is tud az esküvőmről Edwarddal. Alice lázasan szervezkedik, miközben Anya és Esme is a segítségére  vannak. Nekem annyi a dolgom, hogy szinte minden nap felpróbáljam a ruhát. Kedvenc hugicám sosem felejti el ezt a programot, mely az én életemből van, amikor több órát is elvesz.
Az egész város arról beszél, hogy Isabella Marie Swan és Edward Anhtony Masen Cullen hatalmas esküvővel ünneplik meg  korai házasságukat, amit mindenki ostobaságnak és felelőtlenségnek tart. De engem nem érdekel.
Szeretem Edwardot, és az is biztos, hogy az érzelmeim sokszáz, sokezer év múlva is ugyanolyan szilárdak, visszavonhatatlanok, és szerelmesek lesznek. És azt is tudom, hogy Ő is így érez. Kész mindent megadni nekem. Egy csodálatos nászéjszakát, és az átváltozást.
Bár gyerekünk sosem lehet, tudom, hogy ennek ellenére is boldogok leszünk, és ez sosem lesz akadály, vagy buktató a kapcsolatunk-nemsokára házasságunk-során.

-Min gondolkodsz drágám? - Suttogta a fülembe Edward.

-Csak azon, hogy mennyire tökéletes minden. Szinte már félelmetes.

Összepakoltam a tankönyveimet az asztalról, és elindultam a szobám felé. Mielőtt egy lépést is megtehettem volna, Ő kézségesen elvette a lapokat, és az iskolai felszereléseket, másik kezébe engem kapott fel, és meg sem állt az ágyamig.

Óvatosan leültetett, a tanszereket pedig az íróasztalomra tette. Elgémberedett végtagjaimat kinyújtóztattam, majd heves mozdulattal hajtottam felső testem a takaróra.

-Nem kell félned. Megérdemled a tökéletességet. -Ásítottam egy nagyot. Fárasztó napom volt, Ő pedig kuncogott egyet mellettem.

-Ne haragudj Kedvesem! Nem rajtad nevetek, csak azon az egyszerű tényen, ami nemsokára mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy fáradt vagy. Kis idő múlva elalszol a karjaim között, a nevemet suttogod, és egy ahogy lassan tellik az éjszaka, majd felvirrad a nap, pár órával közelebb kerülök ahoz, hogy lássalak az oltárnál. -Hangja suttogásként hatott, közben Ő is mellém telepedett, egyik kezét a feje alá tette, míg a másikkal végigsimított az arcomon.

Ahol hideg ujjai érintették a bőröm, úgy éreztem megégek. Édes tűz volt, melyet bármikor elviseltem volna.

-Nem akarok még aludni. Olyan ritkán van olyan alkalmunk, hogy Charlie nincs itthon. -Duzzogtam.

-Nem muszály aludnod, a lelkedben hatalmas energia van, de a testednek kijár a pihenő. Megcsinálom a fürdővized, addig te csak maradj itt, és ne kínozd a tested. Nem akarlak kórházban látni.-Búcsúzóul megcsókolt, még akkor is, ha csak a fürdőbe megy.

-Rendben. Nem teszek semmi megerőltetőt.-Motyogtam, mire Ő visszafordult az ajtóból.

-Remélem tudod, hogy mindent hallok, és én csak a te lélegzetvételedre, és szívdobogásodra vagyok kíváncsi. Semmi egyébre.-Eleresztette kedvenc félmosolyom, majd kisietett.

Feküdtem az ágyon, gondolkoztam az elmúlt eseményeken. Charlie aznap este horgászott, nem kellett miatta aggódnom. Holnap már szombat, a lecke is készen van, így az egész hétvégét Vele tölthetem.

-Kész is Szerelmem. Gyere! Beviszlek!-Felkapott erős karjaiba, majd talpra állított a hideg csempén.

-Úriember.-Mondtam ki hangosan azt a szót, mely ilyenkor az eszembe jutott.

-Köszönöm hölgyem. Mire készen van, már várja is a megvetett, kényelmes ágy. Ön csak élvezze a habokat. -Kezeit a derekamra csúsztatta, közelebb vonva magához. Egyik karom a nyakát kulcsolta át. Az ujjaim beletúrtak bronzos hajába. Egyre közelebb éreztem magamhoz, ajkaim engedelmesen nyíltak szét, mikor mézédes, hűvös lehellete megcsiklandozta az arcomat. Orrával végigsimított az arcomon, körkörös, láthatatlan mintákat rajzolva rá. Később, ajkai is végigcsókolták az arom minden egyes négyzetcentiméterét, majd áttértek a nyakam kényesztetésére. Direkt nem érintette össze a szájunkat, gondoltam élvezi, ha ilyenmódon kínozhat.  Egy pillanat töredéke volt csak, mely ráébresztett arra, hogy ajkai már lágyan mozognak az enyémen. Amint észbekaptam, mohón viszonoztam mozdulatait, mint egy tizenéves tinédzser, aki attól fél, hogy elrontott mindent. Nem akartam véget vetni a csókunknak, minden másodpercel egyre jobb lett.

-Maradj, kérlek!-Könyörögtem, mikor észleltem, hogy készül az eltaszításra.

-Nem lehet. Tudod miben eggyeztünk meg.

-Igen. Természetesen tudom. Abban, hogy nem fekszünk le egymással, nem pedig abban, hogy nem csókolózhatunk. A kettő teljesen más, én pedig most az utolsóra vágyok.-Tettettem a sértődöttet.

-Mmmm.-Újra lecsapott ajkaimra, és végre nem tolt el, mely hatalmas önbizalommal töltött el.

-De azért a felsőt segíthetnél levenni.-Bátorságom egyre nőtt, mikor ujjai elkezdtek babrálni a blúzom gombjaival. Egyessével, őrjitő lassúsággal haladt, majd mikor az összessel végzett, egyszerű mozdulattal tolta le a vállamról.

Nyakán kalandozó kezeimet gyengéden lefejtette magáról, majd ahogy az anyag lecsúszott rólam, apró puszikat lehelt a bőrömre.

-Ki fog hűlni a fürdővized.-Búgta felhevült testemre.

-Igazad van.-Elborult ugyan az elmém, de tudtam nem győzhetek. Inkább váltam el Tőle békességben, sem mint, hogy haragudjon rám.

-Én addig megyek, előkészítem az ágyad.-Apró csókot hintett az ajkamra, majd az ajtó halk kattanása ébresztett rá arra, hogy egyedül vagyok.

Megfürödtem. Jól esett a meleg víz, ellazított. Alice kiválasztotta a pizsamát, amit minden bizonnyal Edward hozott be. Mikor kiléptem a párás helyiségből, Szerelmem vigyorgó arcával találtam magam szemben.

-Gyere mielőtt összeesel a fáradtságtól. -Gyorsan a melkasára vont, szememet lehunytam. Úgy éreztem, mintha ólomból lennének. Hagytam, hogy megtörténjenek az események, nem avatkoztam bele semmibe. A hangja,melyet csak távolról érzékeltem, dúdolt. Az altatóm volt az, melyet énekelt, keze rendületlenül simogatta a hátamat, ajkai megpihent a homlokomon.

Ahogy telt az idő, az érintését egyre kevésbé éreztem, csodás hangja egyre jobban halkult. Elaludtam, ebben biztos voltam, de a feketeség helyett fényt, csillogást és a Cullen villát láttam.

Sétálni kezdtem az ajtó irányába, lábaim nagyon nehezek voltak, megmerevedtek. Nagy nehezen elértem a bejáratot, majd bekopogtam. Belülről fény szűrődött ki, ennek ellenére egyetlen alakot sem láttam. Hirtelen valami ismeretlen fekete árny suhánt át a házban, alakját nem ismertem fel. Feltételezéseim szerint nő lehetett, de nem így mozgott sem Alice, sem Rosalie, de még csak Esme sem. Az idegen kecsesen suhant, bátran és szabadon.

A lábaim újra a földbe gyökereztek, mikor láttam a fekete körvonalat az ajtóhoz sétálni. A szívem hevesen dobogott a félelemtől, úgy éreztem egyedül vagyok. Az ajtó halk csikorgással nyílt ki,  tekintetem nem emeltem fel a földről. Féltem szembenézni az ismeretlennel, az újjal.

Mély levegőt vettem, összeszedtem minden erőmet, mely az utóbbi pillanatokban szertefoszlott, majd lassan felemeltem a fejem. Megdöbbentem a látványtól. A velem szemben álló nőnek vérvörös szemei, hófehér bőre, és barna haja volt, mely lágyan omlott a vállaira.  Mégjobban megijedtem, mikor arcának tökéletes vonásaiban a saját arcképemet fedeztem fel. Én álltam ott, magammal szemben, szótlanul, döbbenten. Vámpír voltam, erre rájöttem.

-Segíts.-Hangja akadozott, nem volt gördülékeny. A szemem lecsukódott mielőtt szólhattam volna valamit. Elborított a sötétség, és fura zajok kezdtek el a fejembe mászni. Néhányat tökéletesen értettem, míg mások csak zümmögést, recsegést, elmodósást áraztottak.

-Szükségem van rád.

-Ébredj!

-Segíts!

-Tedd meg!

És amit a legtisztábban, leghangosabban hallottam nem más volt, mint:

-Anya!-A hang tulajdonosát nem láttam, ugyanúgy, ahogy a többiét sem.

Zihálva ébredtem. Csak egy szót voltam képes kinyögni.

-Ne! -Ordítottam, ahogy a torkomon kijött, mert az utolsó dolog amit hallottam, egy vérfagyasztó sikoly volt, méghozzá egy kisgyermeké. Nem tudtam sem a nevét, se semmit róla, csak azt, hogy meg kell védenem. Természet feletti módon kötődtem hozzá, megmagyarázhatatlanul.

-Sssshh Kedvesem! Csak egy álom volt! Biztonságban vagy! Vigyázom rád!-Edward egész éjjel ilyen és ehez hasonló nyugtató szavakat suttogott a fülembe, rendületlenül ringatott a melkasán, és én csak akkor tudtam vissza aludni, mikor megláttam a felkelő nap első sugarait, melyek győzedelmeskedtek az éj felett.

Féltem, szó szerint rettegtem a sötétségtől. Valakinek a gyászt, valakinek a gonoszt jelképezi. Számomra az ismeretlent, az elképzelhetetlen fájdalmat. Nem akartam elaludni, még nem. De testem erősebb volt az akaratomnál, szemhélyaim lecsukódtak és pedig fokozatosan merültem bele a sötétségbe, ami mostmár nem tartogatott nekem veszélyt…

KOMIKAT! PLS.!